Vietnám » Közlekedés Vietnamban

Autóval
Vietnámban csak a helyi hatóságok által kibocsátott gépkocsivezetői engedéllyel lehet járművet vezetni, tehát a magyar jogosítvány itt nem érvényes. Vietnam területére saját vagy bérelt gépjárművel (gépkocsi, terepjáró, motorkerékpár) beutazni kizárólag előzetes engedély birtokában lehetséges. A közúti közlekedés mind a városokban, mind a lakott területeken kívül európai szemmel kaotikus és lassú, az óriási motorforgalom és az állandó sebességkorlátozások miatt. Azonban hamar kiismerhetőek sajátos ’szabályai’. Általában lassan, óvatosan vezet mindenki, amit az is kikényszerít, hogy mindig annak van (némi) előnye, aki előttünk van. Az átlagosnál jobban kell ügyelni a gyalogosoknak, ill. a gyalogosokra. Ha át akarunk térni az utcán egyik oldalról a másikra akkor mindíg határozottan, egyenletes sebességgel tegyük azt, a kocsik és motorosok majd kikerülnek.


Busszal
Vietnámban légkondícionált, távolsági autóbusz-járatok működnek az ország valamennyi nagyobb városa között, a fontosabb üdülőhelyek irányába. A buszok többnyire zsúfoltak, tekintettel arra, hogy az emberek többségének nincs autója, ezért a távolabb lévő helyekre busszal ( is ) utaznak. Amennyiben hosszabb utat busszal kívánunk megtenni, érdemes a buszjegyet előre megvenni, nohogy a helyszínen ne legyen már hely és ezáltal helybenmaradásra kényszerüljünk.
Országon belül vannak éjszakai fekvő buszok, amik a keskeny helyek és lassúságuk miatt ( max. 40 km/óra a motorosok és sebességkorlátozások miatt ) ) nem kényelmesek.

A városon belüli autóbusz tömegközlekedés csak az utóbbi néhány évben kezdett elterjedni. A buszok számozottak úgy mint nálunk, ezért nagyjából jól lehet vele közlekedni, már amennyiben tudjuk merre közlekedik az adott számú busz.


Vonattal
Vietnamban a vasúthálózat jól fejlett. Ez az utazási forma kényelmesebb lehetőségeket nyújt mint a buszozás. Vietnám tengerpartja mellett halad végig az észak-déli vasútvonal, mellyel Hanoiból el lehet jutni egészen Saigonig.Nagyobb távolságokra célszerű a vasút igénybevétele. A menetjegyeket ne közvetlenül az indulás előtt, hanem célszerű napokkal korábban megvásároltatni. A vasúton vannak fapados kupék is, amit nem ajánlunk senkinek. Éjszaka érdemes hálókocsis vonattal utazni, ami viszonylag kényelmes és légkondicionált, az ára sem túl magas.


Repülővel
Budapestről sajnos nincs közvetlen járat sem Hanoiba, sem Saigonba ( Ho Chi Minh City ) . A repülőút Budapestről egy átszállással kb. 14-16 órát vesz igénybe.
A vietnami belföldi légiközlekedés rohamléptekkel fejlődik. A nagyobb városok, üdülőhelyek között naponta több légijárat is közlekedik, általában korszerű, nagyméretű gépekkel, jó kiszolgálással és olcsó áron utazhatunk. Belföldi járatok közlekednek, Hanoiba, Danangba, Saigonba, Hai Phongba, Dien Bien Phuba, Vinhbe, Dong Hoiba, Chu Laiba, Pleikuba, Qui Nhunba, Tuy Hoaba, Nha Trangba, Dalatba, Ban Me Thoutba, Can Thoba, Con Daoba, Ca Mauba, Rac Giaba és Phu Quoc szigetére.


Taxival
A taxi-kínálat minden városban bőséges, és annak tarifái az Európában megszokotthoz képest mérsékeltek. Taxi-használatkor, indulás előtt mindíg kapcsoltassuk be a taxiórát ( a sofőrök ezt kérés nélkül is megteszik ). Ha van taxaméter, általában pontosan mérnek, - mégis célszerű ellenőrizni a távolságarányos működést. Elterjedt a (szintén magán) motorkerékpáron (xe om, kiejtése. szeom) történő bérfuvar-vállalás (taxizás), ami általában biztonságos, gyorsabb és jóval olcsóbb az autózásnál. A városban vásárolt, kisebb-nagyobb méretű árunak városon belüli házhoz (szállodába, irodába stb.) szállítását gyakran és bérmentesen vállalják. Kisebb távolságokra, városnézésre alkalmas jármű még a fedett, fotelüléses tricikli, melyet mindenféle képpen érdemes kipróbálni (helyi nevén: cyclo) .


Gépkocsi, motor, bicikli bérlés
A hazai gépjárművezetői engedély Vietnamban nem érvényes; - azt először honosíttatni kell annak, aki huzamosabb tartózkodásra és gépjármű (autó, motorkerékpár) vezetésére rendezkedik be. Gépkocsi bérlésére csak gépjárművezetővel együtt van lehetőség. Motort minden városban tudunk bérelni, bukósisak használata kötelező. Felelősségbiztosítás sok helyen nincs, tehát ha valami balesetet okozunk akkor a fizetnünk kell. Hanoiban és Saigonban a kölcsönzést a kaotikus forgalom miatt nem ajánljuk. Saigon és Hanoi kivételével bérelhetünk kerékpárt is, már napi 1 USD – tól.