Bali » Praktikus tanácsok, tippek

Közlekedés

Bali szigeten nincs komoly, kiépitett tömegközlekedés. Mindössze két fajta busszal lehet szűkös keretek között mozogni. Egyik a bemo, ami egy belül átalakitott, kisméretű mikrobusz, utasterében egy-egy hosszú pad lehelyezve. A bemo rögzitett útvonalon halad a nagyobb városokon belül, vagy kis falvakat köt össze. Megállóhelyei nincsenek, beszálláshoz le kell inteni, ha éppen az utcán akarunk felszállni rá és nem a buszterminálon. Kiszálláskor pedig kopogni kell az ablakon, vagy csak előreszólni a sofőrnek. A menetdij párezer Rúpia, de ez is alku tárgya.
A másik fajta busz a távolsági busz (bis umum), ami a nagyobb városokat köti össze. Ez is terminálok (buszpályaudvarok) között mozog. Köztes megállóhelyek nem igazán vannak. Egyik buszfajta sem légkondicionált, és számitani kell arra is, hogy mindig megtelnek utassal, csomagokkal.

Amennyiben valakinek van nemzetközi jogositványa, a repülőtéren, nagyobb városokban, turisztikai településeken tud autót vagy motort bérelni.
Csak az vállalkozzon vezetésre Balin, aki már többször vezetett jobbkormányos autót és hozzászokott a nagy motoros forgalomhoz, mert itt a közlekedési morál merőben eltér az otthonitól.
Legcélszerűbb taxival közlekedni. A turisztikai helyeken megfelelő számú taxi áll rendelkezésre. Le lehet őket inteni az utcán, de lehet hivatni a szállodával is. A szállodai taxival csak annyi bibi lehet, hogy drágább, mint a többi taxi.
Sok taxistársaság van, hogy melyik a legmegbizhatóbb? Azt mondják, hogy a világoskék szinű Blue Bird. (Hivószáma: 701 111) Velük nem is lehet megalkudni, minden esetben taxiórával fuvaroznak. A többi taxistársaság taxiórája rapszódikus, ha viszont valaki tudja nagyjából az adott távolság körülbelüli diját, meg lehet velük alkudni. Taxit akkor a legérdemesebb igénybe venned, ha csak rövid távon akarsz közlekedni. Pl. Nusa Dua – Kuta között, vagy Kuta – Sanur között, vagy ha be akar ugrani a fővárosba, Denpasarba.
TIPP:
Ha szeretne félnapra vagy egésznapra kiruccanni, igénybe veheti az ún. transzportert. A transzporter egy mikrobuszos/autós sofőr, aki általában beszéli az angol nyelvet. A félnapos fuvar dija kb. 25-30 USD, egésznapra 45-50 USD, de ez attól is függ, hogy hány fő utazik a járműben, illetve hogy hová lesz a menet, mert ha pl. fel a hegyekbe, akkor a sofőr többet is elkérhet. Körültekintőnek kell lenni azonban, hogy milyen transzporter járművébe ülünk, mert vannak olyanok, akik igaz hogy nagyon olcsón kinálják a fuvarozást, de nem rendelkeznek az utasszállitáshoz elengedhetetlen engedélyekkel. Ez pedig azt jelenheti, hogy közúti ellenőrzéskor bele lehet szaladni egy kellemetlen szituációba a rendőrséggel. Korrekt és megbizható transzporterrel viszont öröm az utazás. Sokat meg lehet tudni tőle is Bali szigetről, tanácsokat tud adni, hová érdemes menni, mit érdemes megnézni, és általában rugalmas útvonalban és időben is.

Étkezés

A világ minden ismertebb konyhája megtalálható, a japántól az olaszig. Az indonéz és balinéz konyha gazdagon fűszerezett. Az éttermi étlapokon indonéz ételek cimszó alatt általában jávai és kinai ételeket értenek. Balinéz ételeket nem igazán kinálnak az éttermek, ha mégis, le vannak gyengítve, ízük nem egyezik az eredetivel. A balinéz ételek rettentő erősek! Ha nem szereti a nagyon erőset akkor az étteremben a jelszó : no spicy, no chili ! Ha mégis meg szeretné kóstolni, akkor inkább a helyiek számára kinált étkezdéket, büféket kerese fel.
Legismertebb, és a balinézek által legkedveltebb ételeik:

Babi Guling

Nyárson, tűz felett egyben megsütött malac vagy disznó. Fűszerezése sajátos. Rizzsel kinálják, többféle formában is elkészitik, kolbászt, hurkát is készitenek belőle, ropogósra sült bőrkéjét szintén tányérra teszik. Nagyon-nagyon izletes!

Lawar

A lawar apróra vágott hús, zöldség (ez általában nangka vagy zöldbab), kókuszreszelék keveréke, sóval, chilivel, fokhagymával, lilahagymával, kurkumával és még sok más fűszerrel izesitve, az egész kisütve. A hús általában sertés, kacsa vagy marha. Rizzsel fogyasztják.

Kedvelt indonéz ételek:

Nasi goreng (sült rizs), mie goreng (sült tészta), spring roll (tavaszi tekercs), sate (száté) ami bambuszpálcikára tűzött húsdarabok faszén felett megsütve. A hús általában sertés (sate babi) vagy hal (sate ikan), de lehet csirke (sate ayam) vagy teknős (sate penyu) is.
A cap cay (csáp csáj) is igen kedvelt és izletes étel, ami vegyes zöldségekből, tojásból és némi apróra vágott csirke vagy sertéshúsból áll, wokban főzik. Különféle csipős és édes szószokkal izesitik főzés közben.
Amennyiben a tenger gyümölcseit kedvelik, úgy a tengerpartokon lévő éttermekben mindezt megtalálhatják a ráklevestől a grillezett lobsterig.

Vásarlás

Bali szigeten nincs olyan hely, ahol ne nyilna mód a vásárlásra. Ha már nem is keressük a vásárlós helyeket, akkor is a mozgóárusok mindenhol meglepnek bennünket. Többféle helyen tud vásárolni, attól függően, hogy milyen jellegű dolgot keres

Bevásárlóközpontok, áruházak, plázák :

Ilyen tipusú helyen inkább élelmiszert, alkoholos italokat, ruhaféléket, műszaki cikkeket érdemes vásárolni. Az ilyen tipusú bevásárlóhelyek fix árasak! Nyitvatartásuk: 10:00 – 22:00

Üzletek, márkaboltok :

Ilyen tipusú helyet legtöbbet Kuta városban talál, ott is a központi részen, a Legian úton, a Kartika úton vagy a Kuta Square-en. Az üzletek kinálata széles skálán mozog, a kézművestermékektől a sportruházatig. Márkaboltok közül többféle ismerttel is összefuthatnak: Versace, Giorgio Armani, Billabong, Quicksilver, Reebok, Nike, de ami a legelterjedtebb, a Polo Ralph Lauren üzletek.
Mivel Ázsiában vagyunk, a kérdés jogosan felmerül bennünk: vajon ezek a márkás ruhák valóban eredetiek? Nem lehet tudni. Van, amelyik minden bizonnyal az, hiszen nem egy világcég Ázsiában varratja ruháit. Amit itt adnak el, ugyanazt a minőséget adják el Európában vagy Amerikában is, csak éppen többszörös áron. Az ilyen üzletekben, márkaboltokban nem lehet alkudni, viszont rendszeresen van árleszállitás ( discount ), aminek mértéke sok esetben 50-70 százalék is lehet.

Bazársorok, kézművespiacok

A legolcsóbban az ilyen tipusú helyeken lehet bevásárolni, a kinálat viszont korlátozott. Egy-egy kézművespiacon a standok majdhogynem ugyanazt az árukészletet kinálják: pólókat, szarongokat, stólákat, táskákat, fafaragványokat, tányéralátéteket, fatálakat, stb. Minden esetben alkudni kell. Az árus által mondott első ár 20 százalékáról kell indítani. Ne féljen, nem fogja megsérteni az eladót. Legtöbb esetben az első ár 30-35 százalékáért elhozható az áru.
TIPP:
Bazársor: Poppies Lane/Kuta
Legolcsóbb kézművespiac: Sukawati falu, Art Market
Más olcsó kézművespiac: Art Market a Tirta Empul templomnál, Candi Kuning piac a Beratan tónál.

Mozgóárusok

Mozgóárusok azok, akik az utcán, úton-útfélen, turisztikai látványosságoknál kézből kinálják portékáikat, ami általában valamilyen fafaragvány, szarong, póló, szantál legyező, fakosárka, stb.
Sokszor zavaró, ha az embert mozgóárusok veszik körül, és nyaggatják-zaklatják, de gondoljunk bele abba, hogy nekik sokszor csak ez az egy kereseti lehetőség adódik, persze, hogy megpróbálnak mindent az eladás érdekében.

Egészségügyi tanácsok

Vízfogyasztás

Indonéziában a vezetékes vizet nem tanácsos fogyasztani felforralás előtt, mert hasmenést okozhat. Legegyszerűbb palackozott szénsavmentes ásványvizet fogyasztani, ez Aqua néven ismert, és minden boltban lehet kapni. A jeges üditőket nyugodtan meg lehet inni még akkor is, ha a jégkocka csapvizből készült, hiszen ilyen kis mennyiségben a csapviz nem ártalmas. Az a jégkocka, ami ovális vagy kocka formájú (party jég) ivóvizből készül, mig az a fajta, amelyiket nagy tömbben árulnak (a pohárba kisebb-nagyobb darabokra törve teszik bele) nem lehet tudni, hogy milyen vizből készült.

Gyomorrontás

Előfordulhat, hogy a helyi ételek a trópusi fűszerek miatt kifognak az emberen. Ilyen esetben jól jön a széntabletta és egy kis diéta. A nagyon fűszeres ételeket pedig kerülni kell egy kis időre. Szokták javasolni, hogy hasmenés esetén banánt együnk. Ez igaz is, de csak akkor segit, ha tudjuk, hogy melyik fajta banán jó erre. Vannak ugyanis olyan banánfajták, amelyek kifejezetten megviselik a gyomrot, pl. felfújódást okoznak. Komolyabb gyomorpanasz esetén orvoshoz kell fordulni.

Napsütés

Régóta mondogatják, hogy 11:00 és 15:00 óra között lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon. Bali szigeten ez fokozottan érvényes, hiszen közel vagyunk az Egyenlitőhöz. Napra leginkább úgy tanácsos menni, hogy bekeni magát az ember naptejjel, legalább 20 perccel a napramenetel előtt. A faktorszám legyen minimum 30-as. Ezzel még szépen le lehet sülni barnára, leégés nélkül. Gyermekeknek a minimum 50-es faktorszámú naptej ajánlott, hiszen az ő védekezőrendszerük még nem elég fejlett és nagyon könnyen leégnek, kiszáradnak. A kisgyermekeket egyáltalán ne engedjük ki a tűző napra, ha mégis, legyenek bekenve és legyen rajtuk póló. Leégés esetén legjobban valamilyen Aloe Vera készitmény segit.

Orvosi szolgálat

Ha a panaszok, tünetek nem múlnak el 1-2 napon belül, feltétlenül orvoshoz kell fordulni.
Minden nagyobb szállodában van orvosi szolgálat vagy kihívható orvos.
Komolyabb kivizsgáláshoz kórházba kell menni. Jól felszerelt, és külföldieket is ellátó kórháznak számit:
Rumah Sakit Kasih Ibu (Denpasar)
Rumah Sakit Sanglah (Denpasar)
A kórházakban és a szállodai orvosoknál is szinte minden esetben készpénzzel kell fizetni. Hiába rendelkezik az ember utasbiztositással, azt nem fogadják el a pénz helyett. Viszont kérni kell az orvostól, kórháztól számlát, és el kell kérni az orvosi zárójelentést is (ennek neve: medical report), mert ezzel a két papirral lehet majd Magyarországon a biztositótársaságnál kérvényezni a kifizetett összeg megtéritését. Ezért jobb olyan biztosítótársaságot választani, akik rendezik Balin az orvosi ellátás költségét és nem kell ott fizetni.

Éghajlat, időjárás

Bali szigetre a monszun éghajlat a jellemző, amelyben két évszakot különböztetünk meg: a száraz évszak júniustól augusztusig tart, az esős évszak pedig decembertől márciusig. A köztes hónapokra a váltakozó időjárás jellemző. A száraz évszakban valóban kevés a csapadék, meleg, száraz, napsütéses idő van. A széljárás kellemes, júliusban, augusztusban viszont felerősödik egy kicsit (de nem zavaró). A levegő páratartalma 60-65%.
Esős évszakban sok a csapadék, de ez elsősorban a hegyvidéki területekre érvényes. Bali sziget déli részén viszont – és itt van a szállodák többsége – még az esős évszakban is kevesebb a csapadék. (Persze az időjárás mindig egy kiszámithatatlan dolog.) A széljárás gyengébb, a levegő páratartalma 70-95%.
TIPP:
Melyik hónapban érdemes Balira utazni? A nyári hónapok a legkellemesebbek időjárás szempontjából, de nagyon megfelelő az utazás szeptemberben vagy októberben, illetve áprilisban, májusban is.

Tájékoztató árak

1 EUR kb. 11.900 IDR
1 USD kb. 9.500 IDR
100 HUF kb. 4.100 IDR

Tej 11.600 IDR / liter
Szeletelt kenyér 6.000 IDR
Garnier naptej 220.000 IDR
Dobozos Bintang sör 10.500 IDR
Ivóvíz 2.950 IDR / 1,5 liter
Mangó 9.500 IDR / kg
Ananász 3.000 IDR / darab
Narancslé 54.000 IDR / 2 liter
Üveges sör 18.000 IDR / fél liter
Cola 15.000 IDR / 2 liter
Motor bérlés 50.000 IDR / nap-tól
Internet 400 IDR / perc
Autóbérlés 110 EUR / hét-től
Benzin 4.500 IDR / liter