Kambodzsa » Templomok és romok

Angkor Thom – város a városban, amely VII. Jayavarman ( 1181-1219 ) építtetett a csamok kiűzése után. A 3x3 kilométer alapterületű, vizesárokkal körülvett várost nyolc méter magas falak védték az ellenségtől, békeidőben viszont tárt kapuk várták a fővárosba érkezőket. ( Az északi, déli keleti és nyugati bejáratokon kívül a khmerek használtak még egy ötödiket is, a keleti oldalon nyíló Győzelem-kaput ) A városkapuk előtti hidakat a Tejóceánt köpülő aszurák és dévák szobrai szegélyezik, amelyek Angkor Thom kincseire, a Bayon és Baphuon templomokra, valamint az Elefántok és a Leprás király teraszára hivatottak vigyázni.

Bayon – Angkor Thom üdvöskéje, a rejtélyesen mosolygó Buddha-arcok temploma. Az Angkor Thom mértani középpontjában álló vallási épület már a fák közül izgalmasnak tűnik, a 216 hatalmas arc között sétálva viszont már azt is megtudhatjuk, hogyan érezte magát Gulliver az óriások országában. A templom 54 tornya állítólag a birodalom 54 tartományát jelképezte, a négy világtájat fürkésző tekintetek pedig az adott provincia rendjére ügyeltek. A Bayont övező kettős fal paneljei több száz méteren át mesélnek a korról, amelyben születtek : a keleti főbejárattól balra például VII. Jayavarman katonai parádéját láthatjuk; a déli oldalon a csamok hajóflottája, a tóparti népek hétköznapjai és a felvonuló khmer hadsereg rajzolódik ki; nyugaton új harci elefántok érkeznek a hegyekből, közben néhány bráhmit a tigrisek elől a fákon keres menedéket, s még egy csetepaté is kitör. Az északi relifek békésebb képekkel kezdődnek – cirkuszosok szórakoztatják az udvart -, aztán tovább dúl a háború, amíg a khmerek ki nem verik a csamokat. A központi torony oldalába faragott apszarák is gyönyörű munkák, ezeket se hagyjuk ki.

Baphuon – a csamok támadása előtt prosperáló város 43 méter magas központi temploma – a Bayontól kb. 200 méterre északnyugatra - , amelyet II. Udayadityavarman ( 1050-1066 ) parancsára emeltek. A Meru hegyet jelképező épület meglehetősen lerobbant állapotban maradt az utókor ( a főszentély is beomlott ), ezért a francia restaurátorok megfeszített munkával igyekeznek helyreállítani az elemek okozta károkat. Az ötemeletes Baphuont a nyugati oldalról a legkönnyebb megmászni, ahol – az összeomlott galériák helyén – egy méretes fekkvő Buddhát is elkezdtek kifaragni a későbbi századokban, ám erősen erősen kell koncentrálnunk, ha ki akarjuk venni a nirvánába készülődő Gautama vonalait.

Az Elefántok terasza – a Baphuon keleti főbejáratától északra húzódó, háromszáz méter hosszú emelt terasz, amelyen régen fából épült kihallgatások csarnoka feküdt. Ez az emelvény tartotta az istenkirály gazdagon díszített páholyát is, ahonnan a büszke uralkodó végignézhette a súlyos léptű gyalogos ezredeket, az izmos paripákon érkező tisztek és a robosztus harci elefántok parádés hadba vonulását és győztes hazatértét. A terasz két szárnyán az elefántoknak állítottak emléket, a középső szakaszon pedig életnagyságú garudák és oroszlánok vigyázták a király nyugalmát. Hajdanán az emelvény mögött emelkedett a király palotája, ám – mivel ennek anyaga főleg fa volt – nem sok látnivalót találunk itt.

A Leprás Király terasza – az előzőtől északra található alkotás, tetején egy meztelen és nemtelen alak szobrával, mely vagy Yamát a halál istenét vagy valamelyik leprában szenvedő uralkodót – I Yasovarmant, VII. Jayavarmant ? – ábrázolja. A szobor csak egy replika, az eredeti a fővárosi Nemzeti Múzeumban látható. Régen valószínűleg az elhunyt királyok halotti máglyáját állították fel a tetőn, az igazán izgalmas részeket mindazonáltal a terasz külső és belső falán található domborművek – mitológiai figurák hada, meztelen felső testű és az alvilág néhány képviselője – jelenítik. A sétát mindkét esetben délről kezdjük és még véletlenül se kerüljük el ezt a remekművet, hiszen Angkor egyik legszebb emlékéről van szó.

Phnom Bakheng – Angkor első templomhegye, mely Angkor Wat és Angkor Thom között emelkedik a dzsungel fölé. Az izzasztó kaptató tetején fölépített ötemeletes templom I Yasovarman ( 889-900 ) nevéhez fűződik, aki Rolousból tette át ide a székhelyét. A Bakheng piramisa körül valaha 44 torony állt, az emeleteken 12-12, a főszentély körül pedig négy, összesen 108, amely a számmisztikusok szerint a holdnaptár ciklusaival hozható összefüggésbe, a hét szint – a talapzat, az öt emelet és a felső terasz – ugyanakkor a hindu mennyország hét szintjét ábrázolja. Akit itt ér a naplemente, az valóban a fellegekben érezheti magát.

Ta Phrom – a templom, ahol még mindig a természet az úr, s ahol a fák lombjai alatt csatangolva magunk is fogalmat alkothatunk arról, mit érzett monsieur Mouhot, amikor először a romok közé lépett. Ha a németek tették volna Kambodzsára a kezüket, nagy valószínűséggel az összes templomot precízen helyreállítják – a franciák azonban hűek maradtak önmagukhoz, s hogy Angkor felfedezésének romantikájából átörökítsenek valamit az utókornak, a XII. századi Ta Phromot úgy hagyták ránk, ahogy rátaláltak.

A beomlott homlokzatok, combvastagságú gyökerek és több száz éves famatuzsálemek között egy felirat tájékoztat arról, hogy VII. Jayavarman anyjának dedikált komplexumban, illetve annak vonzáskörzetében egykor nyolcvanezer ember ügyelta királyi család tagjainak ellátására és szórakoztatására, valamint az épületek rendben tartására és állagmegóvására.

Preah Khan – A Szent Kard temploma; folyosók, pavilonok csarnokok és kápolnák labirintusa. Ta Phrom szerencsésebb állapotban megmaradt és jóval méretesebb rokonának épületegyüttesét egy 800x700 méter alapterületű külső udvar közepén találjuk. A hatalmas méret arra enged következtetni, hogy VII. Jayavarman udvara és annak kiszolgáló személyzete lakott itt, amíg a mesteremberekés a közmunkára fogott alattvalók be nem fejezték Angkor Thom építését. Ezt bizonyítják a Vászukit szorongató dévák és aszurák szobrai is, amelyek vizesárkokat átívelő hidak szélén sorakoznak, akárcsak Angkor Thom esetében.

Banteay Srei – Angkor ékszerdoboza ( 967 ). A Bayontól kb. huszonöt kilométerre északkeletre fekvő templom környékén még az 1990-es években is sűrűn feltűntek a vörös khmerek gárdistái, így Banteay Srei sokáig nem kerülhetett fel a turisták térképére. Mára viszont minden akadály ledőlt a szentélyek homokkőbe varázsolt, csodás formái előtt. A meglehetősen kieső épületcsoportot II. Rajendravarman és V. Jayavarman ( apa és fia ) készítették el családi vállalkozásban, akik nem a mértékkel akarták lenyűgözni a hindu isteneket, hanem részletgazdag kidolgozással és finom kőcsipkékkel. Ez olyan jól sikerült nekik, hogy mi sem hagyhatjuk ki a hol narancsban, hol meg rózsaszínes árnyalatban játszó domborművek kínálta élményt, még akkor sem, ha egy kicsit döcögős az út odáig.